Ma 2018 december 10, Judit napja van, holnap Árpád névnapja lesz.



Nyugdíj hírek

Megérte maradni tavaly is a magánnyugdíjpénztárakban
Tavaly a magánnyugdíjpénztáraknál (mnyp.) volt példa kétszámjegyû nettó hozamrátára: a Budapest Országos Kötelezõ Mnyp. növekedési portfóliója ugyanis 10,98 százalékot produkált, míg a második legjobb teljesítményt a Szövetség Mnyp. növekedési portfóliója mutatta fel 9,02 százalékkal, a harmadik legjobb pedig a Szövetség (korábban Allianz) kiegyensúlyozott portfóliója lett a maga 8,81 százalékos produkciójával

Már tizedére olvadt a nyugdíjvagyon
A köztársasági elnök aláírására vár az a jogszabály, ami az egyéni nyugdíjszámlák elindítását tartalmazza. A

Belegabalyodott a kormány a nyugdíjreformba
Két és fél év alatt nem jutott az egyéni nyugdíjszámlák ügyének végére a Fidesz, és a kormánypárton belüli ellentmondásos nyilatkozatok alapján valószínû, hogy még az alapvetésekben is vita van. Pedig 2010 végén a kormány és a parlament is elkötelezte magát amellett, hogy az állami rendszerbe visszatérõ magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarítása, ha virtuálisan is, de megmarad. A gazdasági miniszter erre ma már nem emlékszik, a Fidesz frakcióvezetõje viszont átfogó reformról álmodik. A korábbi ígéretek ellenére hétfõn zárószavazásra kerül egy egészségügyi salátatörvény, amelybe módosító indítványokkal egyebek mellett becsempészték néhány fontos nyugdíjszabály módosítását is. Ez alapján úgy tûnik, hogy a kormány megkísérli fapados formában létrehozni az egyéni számlákat: a módosítás szerint ezeken a számlákon az állampolgárok azonosító adatain kívül csak

Még nem dõlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák
A nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály arra az értesülésre reagálva, amely szerint úgy hozzák létre az egyéni nyugdíjszámlákat, hogy a számlákra csak az idén januártól befizetett összegeket vezetik rá, kifejtette: a rendszer még fejlesztés alatt van, még nincs végleges döntés. A kormány olyan szisztémát szeretne kialakítani a nyugdíjrendszeren belül, amely képes az egyénileg felhalmozott járulékszintet követni - fûzte hozzá, de úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nincs lezárva, mindenki elmondhatja az álláspontját.

Szabó Máté: jogsértõ a magánnyugdíj-pénztári pénzek hozam&aa
A magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása sérti a tulajdonhoz való jogot. Alapjogot érintõ visszásságot eredményezett az, hogy a jogalkotó a tagdíj-kiegészítések hozamának csak egy részét (a reálhozamot) rendelte visszautalni. Két magánszemély fordult az alapvetõ jogok biztosához panaszával, mert a magánnyugdíj-pénztárnak teljesített önkéntes befizetéseik teljes hozamát nem kapták vissza az állami nyugdíjrendszerbe való átlépéskor, csupán a hozamgarantált tõke összege feletti részt, a reálhozamot.

5 kérdés, amit fel kell tennie magának nyugdíjával kapcsolatban ITT

Az alsó gombokkal válszd ki a neked tetsző stílust!