Visszatérés az állami nyugdíj rendszerbe?/ Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. Akik maradnak, döntésüket személyesen be kell jelenteniük a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat. Az Országgyűlés 250 igen, 58 nem szavazattal, 43 tartózkodás mellett fogadta el nyugdíjreform és adósságcsökkentő alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényt hétfőn. A Fidesz és a KDNP szavazott igennel, nemmel voksoltak a szocialisták és az LMP-sek, a jobbikosok pedig tartózkodtak. A Fidesz és a KDNP mellett igennel szavazott a szocialista Nyakó István és a jobbikosRozgonyi Ernő, valamint két független: Molnár Oszkár és Pősze Lajos. A tartózkodók között volt még Ivády Gábor és Szili Katalin független képviselő. A képviselők a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől. A jogszabály szerint a visszalépők a befizetett, a hozamgarantált tőke feletti összeget, illetve a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíj-kiegészítés összegét felvehetik, vagy önkéntes pénztárba helyezhetik, de jóváírtathatják az állami pillérben egyéni számlán is. Aki magán-nyugdíjpénztári tag akar maradni, arról személyesen, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél kell nyilatkoznia, január 31-ig. Aki nem nyilatkozik, annak tagviszonya automatikusan megszűnik március elsején. A nyilatkozattételre rendelkezésre álló időtartam alatt tartósan külföldön foglalkoztatott, tartós külföldi szolgálatot teljesítő, vagy külföldi tanulmányokat folytató magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozatát személyesen a magyar külképviseletén is megteheti; nekik február 28-ig kell nyilatkozniuk. Az állami rendszerbe visszalépő tagi kifizetések - a korábban befizetett tagdíj-kiegészítések és a reálhozam - adómentesen felvehetők lesznek. Aki továbbra is magán-nyugdíjpénztári tag marad, az 2011. december 1-jé után megszerzett járulékalapot képező jövedelmei után 10 százalék tagdíjat fizet a pénztárnak, és nem lesz számára kötelező, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe nyugdíjjárulékot fizessen; és ettől az időponttól kezdően nem szerez további szolgálati időt az állami rendszerben. A munkáltató viszont ennek ellenére tovább fizeti az állami pillérbe a foglalkoztatott után a 24 százalékos nyugdíj-hozzájárulást. Az elhunyt biztosított társadalombiztosítási egyéni számláján nyilvántartott nyugdíjcélú befizetéseinek összege alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap az özvegyi nyugdíjra jogosultnak özvegyi járadékot fizet, amennyiben annak összege magasabb, mint az özvegyi nyugdíj összege. Özvegyi járadék fizetése esetén azonban az özvegyi nyugdíj nem folyósítható. /forrás: magyarorszag.hu/

result

Dátum: 2014. március 16.
Megérte maradni tavaly is a magánnyugdíjpénztárakban
Tavaly a magánnyugdíjpénztáraknál (mnyp.) volt példa kétszámjegyû nettó hozamrátára: a Budapest Országos Kötelezõ Mnyp. növekedési portfóliója ugyanis 10,98 százalékot produkált, míg a második legjobb teljesítményt a Szövetség Mnyp. növekedési portfóliója mutatta fel 9,02 százalékkal, a harmadik legjobb pedig a Szövetség (korábban Allianz) kiegyensúlyozott portfóliója lett a maga 8,81 százalékos produkciójával
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2013. április 14.
Már tizedére olvadt a nyugdíjvagyon
A köztársasági elnök aláírására vár az a jogszabály, ami az egyéni nyugdíjszámlák elindítását tartalmazza. A
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2013. április 08.
Belegabalyodott a kormány a nyugdíjreformba
Két és fél év alatt nem jutott az egyéni nyugdíjszámlák ügyének végére a Fidesz, és a kormánypárton belüli ellentmondásos nyilatkozatok alapján valószínû, hogy még az alapvetésekben is vita van. Pedig 2010 végén a kormány és a parlament is elkötelezte magát amellett, hogy az állami rendszerbe visszatérõ magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarítása, ha virtuálisan is, de megmarad. A gazdasági miniszter erre ma már nem emlékszik, a Fidesz frakcióvezetõje viszont átfogó reformról álmodik. A korábbi ígéretek ellenére hétfõn zárószavazásra kerül egy egészségügyi salátatörvény, amelybe módosító indítványokkal egyebek mellett becsempészték néhány fontos nyugdíjszabály módosítását is. Ez alapján úgy tûnik, hogy a kormány megkísérli fapados formában létrehozni az egyéni számlákat: a módosítás szerint ezeken a számlákon az állampolgárok azonosító adatain kívül csak
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2013. április 07.
Még nem dõlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák
A nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály arra az értesülésre reagálva, amely szerint úgy hozzák létre az egyéni nyugdíjszámlákat, hogy a számlákra csak az idén januártól befizetett összegeket vezetik rá, kifejtette: a rendszer még fejlesztés alatt van, még nincs végleges döntés. A kormány olyan szisztémát szeretne kialakítani a nyugdíjrendszeren belül, amely képes az egyénileg felhalmozott járulékszintet követni - fûzte hozzá, de úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nincs lezárva, mindenki elmondhatja az álláspontját.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2013. január 27.
Szabó Máté: jogsértõ a magánnyugdíj-pénztári pénzek hozam&aa
A magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása sérti a tulajdonhoz való jogot. Alapjogot érintõ visszásságot eredményezett az, hogy a jogalkotó a tagdíj-kiegészítések hozamának csak egy részét (a reálhozamot) rendelte visszautalni. Két magánszemély fordult az alapvetõ jogok biztosához panaszával, mert a magánnyugdíj-pénztárnak teljesített önkéntes befizetéseik teljes hozamát nem kapták vissza az állami nyugdíjrendszerbe való átlépéskor, csupán a hozamgarantált tõke összege feletti részt, a reálhozamot.
Forrás: Hir24.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. december 23.
Nyugdíjügy: fontos bejelentést tett a kormány - januártól változás jön
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezetõ szervet - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóságnál (ONYF) kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2012. december 3.
Idén nem lehet panasz a magánnyugdíjpénztárakra
A szeptember végi állományra vetítve az infláció felett hoztak idén a magánnyugdíjpénztárak, hiszen a befektetési tevékenység 16,2 milliárd forintos eredménye 8,4 százalékos hozamnak felel meg. Ugyanakkor a megmaradt pénztárak továbbra is veszteségesen mûködnek, és a jelek szerint a még meglévõ 11 cégnek sincs már sok hátra.
Forrás: mfor.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. július 10.
lenullázta az idén visszalépõk reálhozamát az infláció
Vegyesen teljesítettek a hazai magánnyugdíjpénztárak az elsõ fél évben. Komoly panaszra elvileg azért nem lehet oka annak a 74 ezer embernek, aki megõrizte pénztári tagságát, hiszen az elsõ hat hónapban mindegyik nyugdíjalap árfolyama emelkedett, sõt akadnak egészen jó teljesítményû portfóliók is. A legmagasabb hozamok az idén a közepes kockázatú, úgynevezett kiegyensúlyozott portfólióknál keletkeztek, ezekben van a tagság vagyonának nagyjából az ötöde - olvasható a lap keddi számában. Az állami nyugdíjrendszerbe az idén visszalépett pénztártagok számára vélhetõen rossz hír, hogy a portfóliók árfolyama május 31-e óta folyamatosan emelkedett. A kasszáknak ezen a napon kellett elszámolniuk a tagsággal a reálhozamról, amit a visszalépõk vélhetõen már meg is kaptak. Ennek összege azonban valószínûleg jóval kisebb lett, mint a tavalyi visszalépõknél, és vélhetõen jóval kevesebben is lettek jogosultak ilyen kifizetésre. A tavalyi visszalépõknek nagy szerencséjük volt
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. május 31.
Kard ki kard! - a magán-nyugdíjpénztári tagokért
A megmaradtakért is szívesen fogadna tagokat az ING, az Allianz - és legújabban a Budapest Magánnyugdíjpénztár is - írja friss posztjában az azenpenzem.hu. A pénzügyi blog szerint utóbbi pénztár beolvasztja a Dimenziót, ami korábban a Generalit szerezte meg. És a folyamat általánosnak mondható. Csütörtöki rendkívüli közgyûlésén a Budapest pénztár arról döntött, hogy egyesül a Dimenzióval (ami meg is szavazta a beolvadást). A Dimenzió elmondása szerint korábban azzal is csak idõt nyertek, hogy lenyelték a Generalit - olvasható az azenpenzem.hu blogon. Mint írják, érezhetõen megindult a harc a manyup-piacon maradottak között, mivel például egyáltalán nem mindegy a fennmaradó pénztárak számára, hogy a már bezárt Aegon tagjai végül melyik aktív szervezetet választják. A verseny a kötelezõen elõírt tagdíj, valamint annak nagysága körül folyik; a Budapest Magánnyugdíjpénztár a tartalékaira támaszkodva pótlólagos befizetés nélkül tud tovább mûködni, ez a helyzet az ING-nél is (ahol elõször elõírtak egy ötszáz forintos minimum tagdíjat, de aztán ezt törölték), a Pannónia viszont még márciusban havi 3000 forintos egységes tagdíjról döntött, és havi 1600 forintos mûködési hozzájárulásról (önkéntes adomány) is ajánlást fogalmaztak meg a tagoknak. Az AXA-nál az azenpenzem információi szerint június végéig van biztosítva a tartalékokból a mûködés. A Budapest Magánnyugdíjpénztár a pénzügyi blog szerint nyíltan utalt arra is, hogy mivel egyre több pénztár dönt úgy, hogy végelszámolással megszûnik, tagjai döntés elõtt állnak: átlépéssel vagyonukat egy másik pénztárba irányítják, vagy visszatérnek az állami rendszerbe. A Budapest pedig felkészült a pénztárrendszerben maradni szándékozó tagok fogadására.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. május 22.
Panaszmintát készített a DK a magánpénztártagoknak
A DK kedden közölte, hogy az Alkotmánybírósághoz benyúktható panaszmintát bocsátanak a pénztártagok rendelkezésére, miközben ügyvédi képviseletet is biztosítanak azoknak, akik az Ab-hoz fordulnak. Megjegyezték, sajnálatos, hogy az Ab nem hozott idõben döntést a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolását célzó törvényekrõl, noha számos indítvány kérte ezt, így ma már - alkotmányjogi panasszal - csak az érintettek kérhetik a testület eljárását. Az ellenzéki párt közleménye szerint bár százezren a kormányzati zsarolás ellenére is kitartottak magánpénztári tagságuk mellett, azzal, hogy a kormány úgy döntött, esetükben megszûnik a kötelezõ magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés, a pénztártagok által fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék pedig az állami nyugdíjkasszába kerül, pénzügyileg ellehetetlenítette a fennmaradó magánnyugdíj-pénztárakat. A DK úgy ítéli meg, ez a tavalyi év végén elfogadott módosítás utólag kérdésessé tette a továbbra is a magánpénztári rendszerben maradó több mint hetvenezer ember döntési szabadságát, és megfosztja õket jogszerûen felhalmozott megtakarításuktól. A beadvány emellett arra is hivatkozik, az év elejétõl hatályos szabályozás változatlanul fenntartja, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretei között a pénztártagok alacsonyabb összegû nyugdíjra jogosultak, mint a kizárólag ott biztosítottak, annak ellenére, hogy õk is azonos, tízszázalékos nyugdíjjárulékot fizetnek.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. április 06.
Nyugdíj: 74 ezer kasszatag maradt
A magán-nyugdíjpénztári tagok 25,03 százaléka jelezte, hogy visszalép az állami rendszerbe - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség. 5 nyugdíjpénztár biztosan marad, kettõ kiszáll, négy még nem döntött. 74 606 fõ maradt a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, miután március 31-ig a tagok 25,03 százaléka jelezte, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. március 28.
Nyugdíjrulett: végsõ érvek az utolsó pillanatban
A tavalyinál nehezebb döntést kell meghozniuk a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, mivel nincs egyértelmû válasz arra, hogy menni vagy maradni kell-e. A bizonytalansági tényezõk miatt olyan, mintha a kasszatagok egy rulettasztalnál ülnének, hiszen a feltételek tisztázatlanok. Mindenekelõtt számolniuk kell azzal, hogy a kabinet a magánnyugdíjpénztárakat már kiírta a nyugdíjrendszerbõl és mindent megtesz, hogy ellehetetlenüljenek. Valószínû az is, hogy a pénztáraknál lévõ vagyont sem fogja elengedni.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. március 24.
Nyugdíjmizéria: õk lehetnek a nyertesek
Egy hetük maradt már csak a magánnyugdíj-pénztári tagoknak arra, hogy eldöntsék, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. A legfrissebb információk szerint a magánpénztárakban maradók ugyanúgy 100 százalékos állami nyugdíjat kapnak, mint akik tavaly visszaléptek az állami rendszerbe. Döntésük helyességét azonban mégsem ez befolyásolja a leginkább, hanem az, hogy képesek-e fennmaradni a magánpénztárak. Nyilvánvaló, hogy amíg a szabályozás nem változik meg kedvezõen (vagyonarányos díjra, vagy magasabb befizetésarányos díjra), addig a pénztárak csak adományokból tudják fenntartani a mûködésüket - hangsúlyozza Szabics Zsolt. Nagy kérdés azonban, hogy hányan fogják majd megfizetni az adományt. Több pénztár is próbálja felmérni, hogy hányan tudnak majd fizetni és mennyit, viszont csak akkor lehet ezt valójában megtudni, ha a rendszer élesben megy. Adományfizetésre nem lehet kötelezni a tagokat, ráadásul a befizetések ellenõrzése is problémákba ütközik. Az elemzõ szerint a pénztárakat is úgy kellene felfogni, mintha bankok lennének, az adomány pedig kvázi számlavezetési díjként is értelmezhetõ, hiszen ha a több millió forintos megtakarítást egy hagyományos bankszámlán tartanánk, annak a fenntartásáért is évente 4-5 ezer forintot kellene fizetni. Szabics Zsolt úgy véli, hogy az adományokból fenntartott rendszer csak egy átmeneti megoldásnak tekinthetõ. A gazdasági életben nagyon kevés olyan példa van, hogy egy nagy, több ezres, vagy tízezres tulajdonossal mûködõ cég adományokból fenn tudja magát tartani. Véleménye szerint a pénztárak életben maradását biztosíthatná az is, ha valamilyen formában lehetõvé tennék a jogalkotók, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak közremûködhessenek a magánpillér mûködtetésében.
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2012. január 14.
Több magánnyugdíjpénztár önkéntes tagdíjat szedne maradó tagjaitó
A fennmaradó magán-nyugdíjpénztárak közül az ING és az OTP is tagdíjat szedhet maradó tagjaitól. Az Aegon magánnyugdíjpénztára megszûnik. Az OTP Magánnyugdíjpénztár honlapján olvasható tájékoztatás szerint a pénztár márciusi küldöttközgyûlésén módosították a szervezeti és mûködési szabályzatot, amelynek értelmében "a tagdíj a pénztár szolgáltatásainak fedezetére, valamint a pénztárszervezet mûködtetésére a pénztártagok által önkéntesen vállalt, rendszeresen fizetett pénzbeli hozzájárulás". Az ING Magánnyugdíjpénztár esetében, a konkrét mûködési költségeket figyelembe véve a tagoknak 2013. január elsejétõl tagonként összesen évi 4000 forint adományt kellene befizetniük. 2012-ben adománybefizetés nem szükséges. Ez az összeg a jelenlegi taglétszám - közel 20.000 tag - mellett fedezi a mûködési költségeket akkor, ha ezt a költséget minden maradó tag vállalja, és a szabályozási környezet és egyéb körülmények változatlanok maradnak. Ha kevesebben fizetnek be, az egy fõre jutó költségek értelemszerûen emelkednek - olvasható a pénztár tájékoztatójában. Az AXA-nál az MTI érdeklõdésére azt közölték: egységes tagdíjukat nulla forintban határozták meg 2012 februárjában, és a közeljövõben sem tervezik a tagdíj emelését, mivel a jelenlegi jogszabályi környezetben a tagdíjból mûködésre elvonható összeg, még a beszedés költségét sem fedezi. Az AXA szerint további probléma, hogy jelenleg nincs joguk semmilyen szankciót alkalmazni a nem fizetõ tagokkal szemben, ez pedig méltatlan helyzetbe hozhatná azokat, akik hozzájárulnak befizetéseikkel a pénztár fenntartásához.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2012. február 24.
Visszakaphatják pénzüket a nyugdíjpénztár tagok
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elsõ fokon pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben a Fõvárosi Törvényszéken abban a közigazgatási perben, amely a pénztár által a tagoknak indokolatlan többletköltséget okozó és a befektetési korlátok megkerülésével történt befektetések kapcsán indult. A bíróság elutasította az ING keresetét a felügyeleti határozat bírósági felülvizsgálatára. Az érintett magánnyugdíj-pénztáraknak a PSZÁF határozataiban elõírta: mutassák ki az indokolatlan közvetett befektetések okozta többletköltséget és azt utalják vissza a pénztártagoknak, az erre vonatkozó követelést közben érvényesítve a vagyonkezelõvel szemben. A felügyeleti kötelezés nyomán az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, s az elmúlt napokban az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (az alapkezelõikkel történt elszámolás után) is visszafizette jogosult tagjainak, illetve - az állami társadalombiztosítási rendszerbe idõközben visszalépett pénztártagok után - a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alapnak a korábban indokolatlanul levont többletköltséget.
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2012. február 20.
Az Erste Magánnyugdíjpénztár bedobja a törölközõt
Végelszámolják a magánpénztári ágazatot. Az önkéntes nyugdíjpénztári ágazat tovább mûködik, sõt, dinamikusan bõvül. Az Erste Nyugdíjpénztár vezetõsége a magán-nyugdíjpénztári szektort érintõ megváltozott szabályozási környezet, a gazdaságos mûködtetés ellehetetlenítése miatt azt a javaslatot tette a közgyûlésnek, hogy kezdeményezze a magán-nyugdíjpénztári ágazat végelszámolással történõ jogutód nélküli megszüntetését 2012. július 1-jével - olvasható a társaság közleményében.
Forrás: Hir24.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. január 17
Nyugdíjcsökkenést hozhat az új magyar svéd modell
Csökkenhet a jelenlegi és a jövõbeli nyugdíjasok járadéka, jön a minimumnyugdíj, és megadóztathatják az idõseket is a Századvég kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint, amely bevallottan a kormányzat egyik sorvezetõje az új nyugdíjrendszer tervezése során. A svéd modell hazai alkalmazásának lehetõségeit körbejáró tanulmány hosszú idõre rögzített járulékokat és rugalmas nyugdíjkorhatárt javasol, valamint kétszemélyes járadékot az özvegyi ellátás helyett. A gyermekvállalás támogatását viszont a korábban kiszivárgott tervekhez képest szõrmentén kezeli. Címszavakban: Csökkenhetnek a nyugdíjak Fájni fog a jövõ nyugdíjasainak is Rögzített járulék és rugalmas korhatár jöhet Kétszemélyes járadék házaspároknak Nem biztos, hogy jutalmaznák a gyermekvállalást Negyven évig is eltarthat
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. január 10.
Nyugdíjügy - kész átverés?
A szaktárca szerint azonban mindenki teljes nyugdíjjogosultságban részesül 2012 januárjától. Ez sokkoló üzenet annak a mintegy 2,8 millió volt pénztártagnak, akik azért léptek vissza tavaly az állami rendszerbe, mert attól tartottak, elvész jogosultságuk a teljes nyugdíjra. A Népszabadság szerint õk pórul jártak, hiszen volt vagyonuk elolvadt a közös kiadások közt, miközben csak egy ígéretet kaptak az egyéni nyugdíjszámlák bevezetésére, ahol állítólag majd nyilvántartják a visszavett vagyonnak megfelelõ összeget is.
Forrás: FN.hu   Bõvebben
Dátum: 2012. január 5.
Havi 14 ezer forint befizetés mellett maradhatnak a magánpénztárak
Az új jogszabályi környezetben is megérheti magán-nyugdíjpénztári tagnak maradni - ezt állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség elemzése, amely a 2012. január 1-jével hatályba lépett nyugdíjtörvények pénztárakra gyakorolt hatását vizsgálja. A pénztárak száz százalékát tömörítõ érdekképviselet szerint azonban ahhoz, hogy a pénztárak gazdaságilag ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, a jelenlegi tagoknak önkéntes alapon tagdíjbefizetést kellene vállalniuk. Ennek mértéke a jelenlegi feltételek alapján tagonként átlagosan legalább havi 14 ezer forint, ennyi kell ahhoz, hogy nulla mûködési költség mellett az állam által elõírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak - írja a Stabilitás Pénztárszövetség.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2011. október 9.
Jobban járnak a magánnyugdíjasok
az állami nyugdíjjal szemben a magánnyugdíj örökölhetõ, akkor is, ha az azt fizetõ személy a nyugdíjba vonulás elõtt meghal, és abban az esetben is ha, már a folyósítás megkezdése után halálozik el. Az utóbbi lehetõség csak akkor áll fenn, ha a pénztártag korábban írásban jelezte: szeretné, ha lenne egy másik kedvezményezett is. Ellenkezõ esetben a fennmaradó vagyon a pénztárat illeti meg.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. július 14.
Nyugdíjpénzek: bajok vannak a kifizetéssel
A roppant idõigényes adattisztítás miatt több magánnyugdíjpénztár is szakaszolva igényli vissza az Államadósság Kezelõ Központtól a tagok reálhozamát. Az ÁKK eddig tízmilliárd forint körüli összeget utalt négy kasszának − a teljes várható összeg 260 milliárdra tehetõ. A visszaigénylõk között van például a Honvéd, a Postás és az Évgyûrûk. A Honvédnál július 19-én megindulnak a kifizetések. Már négy magánnyugdíjpénztár kérte részben vissza az Államadósság Kezelõ Központtól (ÁKK) a tb-rendszerbe visszalépett tagoknak járó reálhozamot és tagdíjkiegészítést − tudtuk meg Borbély László Andrástól, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettesétõl. Az ÁKK tízmilliárd forint körüli összeget utalt a kasszáknak − a teljes várható összeg 260 milliárd forintra tehetõ. A visszaigénylõk között van például a Honvéd, a Postás és az Évgyûrûk. A Honvédnál − mondták el lapunk érdeklõdésére a pénztárnál − ötezer fõ számára július 19-én megindulnak a kifizetések. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) viszont − amint az ÁKK hétfõi tájékoztatása alapján tudomást szerzett a visszaigénylésekrõl − levélben szólította fel a pénztárakat, hogy juttassák el hozzá az elõírt ismételt ellenõrzés lezárásáról a jelentést és a beszámolót. A pénztáraknál továbbra is gondot jelent azonban, hogy mostanra sem sikerült kibogozni a tagdíj-kiegészítések összegét minden átlépõnél. Ezeket ugyanis korábban nem kellett külön nyilvántartani, csak az egyéni számla végösszegében szerepeltek.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2011. július 8.
Nyugdíjháború: nem áll meg a kormány
Nem áll meg a kormány az eddigi intézkedéseknél, azaz a magánnyugdíj-pénztárak államosításánál és a korhatár elõtti nyugdíjak megszüntetésénél, hanem az öregségi nyugdíjrendszer teljes átalakítását is napirendre tûzi. Ha a NEFMI koncepciója megvalósul, akkor a jelenleg aktív korúak nyugdíjasként vagy munkanélküliként biztos éhezésnek nézhetnek elébe, hacsak nem gondolnak valamilyen formában az öngondoskodásra - írja a HETEK. Nyugdíjügyben új koncepció került nem hivatalos formában napvilágra, amely az eddig garantáltan járó nyugdíjak rendszerét felszámolná, kvázi ily módon is ösztönözve a járulékfizetõ munkavállalást és az elõtakarékoskodást az aktív korú népesség körében. A korhatár elõtti nyugdíjak megszüntetésérõl és a Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepcióról szóló kormány-elõterjesztést Réthelyi Miklós nemzeti erõforrás miniszter és Soltész Miklós szociális ügyekért felelõs államtitkár jegyzi. Bár korábban elhangzottak ígéretek arra vonatkozóan, hogy az öregségi nyugdíjrendszer érintetlen marad, a miniszterelnöki expozék már utaltak arra, hogy az eddigi túlköltekezõ nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná vált. A Matolcsy György NGM-miniszter által nyilvánosságra hozott adatok szerint közel 900 milliárd forinttal kevesebb a magyar nyugdíjrendszer állami bevétele, mint amit az államnak a költségvetésén keresztül ki kell adnia a nyugdíjfizetésekre. A NEFMI-koncepció a korábbi nyugdíjszámítási modell helyett svéd mintára egységesítené és átláthatóvá tenné a be- és kifizetéseket. Ennek elsõdleges eszközeként
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. július 7.
NÕK, AKIK NEM JOGOSULTAK KEDVEZMÉNYES NYUGDÍJRA
A nõk kedvezményes öregségi teljes nyugdíjra való jogosultságának megállapításakor csak azokat az idõtartamokat kell figyelembe venni, amelyek a törvény szerint jogosultsági idõnek minõsülnek, azonban a nyugdíj összegének megállapítása során valamennyi szolgálati idõvel számolni kell. Mi nem számít jogoultsági idõnek? A nõk kedvezményes nyugdíjával kapcsolatban korábbi cikkünkben a 40 év jogosultsági idõvel rendelkezõ nõk öregségi nyugdíj igénybevételi lehetõségének fõbb szabályait mellett sorra vettük, mi minõsülhet jogosultsági idõnek. Az alábbiakban a jogosultsági idõnek nem minõsülõ (tehát a nõk speciális nyugdíjba-menetelére nem jogosító) idõszakokat ismertetjük. A nyugdíj összegét az öregségi nyugdíjkorhatárt megelõzõ nyugdíjazástól függetlenül teljes összegben, csökkentés nélkül kell megállapítani.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. július 3.
A minimum: ennyibõl lehet megélni Magyarországon 2010-ben
Két aktív korú személybõl és két gyermekbõl álló háztartás létminimumértéke 228 334 forint volt 2010-ben havonta, míg az egytagú nyugdíjas háztartásoké 70 862 forint - jelentette a KSH. Az így kimutatott létminimum nem jelent feltétlenül szegénységet, hanem egy olyan jövedelmet, amely lehetõvé teszi az alapvetõ szükségleteken túli igények kielégítését is. A hivatal becslései szerint a lakosság 37 százaléka ezen számított értéknél alacsonyabb jövedelembõl élt.
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2011. július 1.
Keresztet vethetünk eddigi nyugdíjunkra
A nyugdíjrendszerben a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyba akarja hozni a kormány, aminek az ára még magasabb korhatár mellett is a kisebb kezdõnyugdíj
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. június 29.
Állami nyugdíjpara: jön a szuperbruttó szuperbruttója
Az állami nyugdíjrendszerben is csak az egyéni járulékbefizetések után járna nyugdíj, s az így felhalmozott összeget lehetne örökölni - derül ki a Nemzeti Erõforrás Minisztérium (Nefmi) által a kormány részére készített Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepcióról szóló elõterjesztésbõl. Igaz, hogy az egyéni nyugdíjjárulék mértéke a duplájára emelkedne a Pénzcentrum.hu birtokába került dokumentum szerint. A jövõbeni állami nyugdíjrendszerben kulcsfontosságú az egyéni számla megteremtése - szögezi le a szaktárca. A számlán azonban csak a munkavállalók által befizetett nyugdíjjárulékot írnák jóvá, amit "valamely alkalmasan megválasztott mértékkel jelenértékûvé alakítanának (valorizálnának)" - fogalmaz az elõterjesztés. A dokumentum fontosnak tartja leszögezni, hogy az egyéni számlákon nem jelenik meg fizikai valójában a pénz, hanem csak egy eszmei jellegû tõkeszámláról van szó. Nyugdíjba vonuláskor az e számlán lévõ valorizált egyenleg és a nyugdíjba vonuló várható hátralévõ élettartama alapján határoznák meg az öregségi ellátást. Az összességében befizetett nyugdíjjáruléknak tehát csak egy része az, amely megalapozza a késõbbi egyéni nyugdíjjogosultságot. A költségvetésbe befolyó nyugdíjjárulékok ugyanis alapvetõen három célt szolgálnak: kell a pénz az öregségi nyugdíjak kifizetésére, ellensúlyozni kell a pénzügyi és demográfiai deficitbõl eredõ többletkifizetéseket (keresztmetszeti egyensúlyt biztosító járulékrész), s finanszírozni kell a nem öregségi nyugdíjakat (árvaellátás, ideiglenes özvegyi ellátás).
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2011. május 6.
PSZAF Gyakran ismétlõdõ kérdések: Magánnyugdíjpénztári tagsá
Korábbi jogszabályi rendelkezések alapján visszalépett tagok Reálhozam (hozamgarantált tõke feletti összeg) Tagsági viszony Önellenõrzés, tagdíj/járulék bevallás
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. április 20.
Örökölhetõ állami nyugdíj: itt vannak a részletek
Jövõre bevezeti a kormány az egyéni nyugdíjszámlákat az állami rendszerben, hasonlóan a magán-nyugdíjpénztárakhoz - mondta a minap egy interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett szakértõ szerint ez a kijelentés nem tekinthetõ újdonságnak, a kormány a lépéssel inkább csak kedvezõbb feltételek akar teremteni az állami pillérben a visszalépés ösztönzésére. 2012-tõl ráállnak az egyéni számlás rendszerre, amelyben az állami nyugdíjrendszerben részt vevõk követni tudják befizetéseiket, és viszonylag biztosan ki is tudják számolni, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk. Varga Mihály szerint a magánnyugdíjpénztáraknál oly vonzó elemeket, az örökölhetõséget, a pontos egyéni számlás követhetõséget kell az állami nyugdíjrendszerbe is beépíteni, mert ezek voltak igazán vonzók az emberek számára a magánnyugdíjpénztárakban.
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2011. április 10.
Nyugdíjálomba ringatod magad? Nagy hiba...
A nyugdíjjárulékok szintjének változatlanul hagyása mellett is folyamatosan csökkenõ idõskori ellátásra számíthatnak a ma aktív dolgozók. A leendõ nyugdíjasok a drasztikus életszínvonal-esés ellen egyedül az öngondoskodás mielõbbi megkezdésével védekezhetnek - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A jelenleg érvényes szabályok szerint a nyugdíjbiztosítási járulék a munkavállaló által befizetett 10 százalékos és a munkaadót terhelõ, a fizetendõ bér 24 százalékát kitevõ nyugdíjjárulékból adódik össze. Az összesen 34 százalékos járulék a mai, 202 800 forintos átlagbérre vetítve 68 952 forintot tesz ki. Ennyi lenne az átlag nyugdíj, ha egy aktív keresõre egy nyugdíjas jutna. A ma "átlag" nyugdíjasai ennél az összegnél kedvezõbb ellátást kaphatnak a befizetett összegekbõl: a KSH adatai szerint ugyanis jelenleg 3,7 millió aktív járulékfizetõnek kell ellátnia 3 millió nyugdíjast - minden nyugdíjasra 1,38 aktív, járulékfizetõ dolgozó jut -, így egy "átlag nyugdíjas" 83 640 forintos "átlag nyugdíjhoz" juthat hozzá. (Amennyiben persze csak a járulékokból fizeti az állam a nyugdíjakat.)
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2011. m
hi
Megjelent a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet legújabb nyugdíjrendszerrõl szóló tanulmánya, amiben több szó is esik hazánkról. A rendszeresen évente elkészített összefoglaló az OECD országok nyugdíjrendszereit veszi sorra, és a legfontosabb trendeket, eseményeket, statisztikákat foglalja csokorba. Az OECD szerint a válság miatt komoly választási dilemmába estek a kormányok, választaniuk kellett a rövid és hosszú távú célok között, több ország pedig sajnálatos módon a rövid távú elõnyökért beáldozta a hosszú távú biztonságot. Magyarország is ebbe a hibába esett, annak ellenére, hogy a törvénybe fektetett korhatáremelés jó irányba tett erõteljes lépés volt. A szervezet három fõ megoldási javaslatot fogalmazott meg a politikusok számára, egyrészt elkerülhetetlen a munkában töltött idõ meghosszabbítása, másrészt felül kell vizsgálni az állami nyugdíj célzottságát, míg a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nyugdíjcélú magán-megtakarításokra.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2011. március 18.
hiába reménykedsz az államban, csalódás fog érni!
Megjelent a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet legújabb nyugdíjrendszerrõl szóló tanulmánya, amiben több szó is esik hazánkról. A rendszeresen évente elkészített összefoglaló az OECD országok nyugdíjrendszereit veszi sorra, és a legfontosabb trendeket, eseményeket, statisztikákat foglalja csokorba. Az OECD szerint a válság miatt komoly választási dilemmába estek a kormányok, választaniuk kellett a rövid és hosszú távú célok között, több ország pedig sajnálatos módon a rövid távú elõnyökért beáldozta a hosszú távú biztonságot. Magyarország is ebbe a hibába esett, annak ellenére, hogy a törvénybe fektetett korhatáremelés jó irányba tett erõteljes lépés volt. A szervezet három fõ megoldási javaslatot fogalmazott meg a politikusok számára, egyrészt elkerülhetetlen a munkában töltött idõ meghosszabbítása, másrészt felül kell vizsgálni az állami nyugdíj célzottságát, míg a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nyugdíjcélú magán-megtakarításokra.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2011. febru
Mag
Leghamarabb a nyár elején kaphatják meg a reálhozamot a volt magán-nyugdíjpénztári tagok, s ezzel egyidejûleg értesülhetnek a maradók is arról, tovább él-e a pénztáruk. A magánnyugdíjpénztáraknak összesen 97 ezer tagja maradt a korábbi 3,1 millióból. Végsõ eredményt majd február végén hirdet az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság, addig még külön engedéllyel nyilatkozhatnak tagságuk fenntartásáról elsõsorban a külföldön tartózkodók. Az állami nyugdíjjal szemben a magánpénztári tagságot választók 40 százaléka kis összegû felhalmozással rendelkezõ, 35. életévét még be nem töltött fiatal. Õk a pénztárak beszámolója szerint azért szavaztak a maradásra, mert nem hiszik, hogy lesz állami nyugdíj, amikorra idõsek lesznek. A fiatalok jelentõs súlyából következik ugyanakkor, hogy a Stabilitás Pénztárszövetség által 300-400 milliárd forint közöttire taksált összegbõl legfeljebb 300 milliárd marad a kasszáknál, míg az állam csaknem 2700 milliárdnyi vagyonhoz juthat a kasszatagok átléptetésével.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. febru
A mag
Tájékoztató a magánnyugdíjpénztári tagságuk fenntartásáról nyilatkozók létszámarány magánnyugdíjpénztárak szerinti megoszlása
Forrás: ONYF   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Mag
A nyugdíj-biztosítási igazgatóságok ügyfélszolgálatain nem lesz hétvégi nyitva tartás
Forrás: mno.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Vill
Minden eddiginél többen jelentek meg ma az ONYF ügyfélszolgálatain, hogy kitöltsék a maradásról szóló nyilatkozatot. A délután fél kettes adatok szerint már összességében 67 500-an döntöttek a maradás mellett, míg csütörtök délelõtt a számláló csak 53 900-on állt. A hétvégi pihenõ után még utoljára hétfõn van lehetõségük a pénztártagoknak dönteni, ismerve a mai adatokat, vélhetõen komoly rohamra lehet számítani. Jelenlegi tudásunk szerint az sem elképzelhetetlen, hogy 80 ezer felett álljon meg a számláló január 31-én.
Forrás: P   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyugd
A magánnyugdíjas egyösszegû felvétel esetén milliókhoz juthat, s emellett megilleti az arányos állami nyugdíj is
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Milyen nyugd
Nemsokára lejár az az idõ, ami alatt eldönthetjük, hogy - kormányzati szóhasználattal élve - végleg ki kívánjuk-e magunkat írni a társadalombiztosítás rendszerébõl. A döntés semmivel sem lett könnyebb, a kormány sem igazán igyekezett, hogy megkönnyítse a megánnyugdíjpénztári tagok helyzetét a felelõsségteljes döntést meghozatalában. Az alábbiakban azokat a pontokat szedtük össze, amikre ugyan még mindig nincs válasz, de talán megfontolásra érdemesek lehetnek az utolsó pillanatig örlõdõknek.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
M
A készpénzt a biztonságérzet, az önkéntes pénztárt pedig az adó-visszatérítés teheti vonzóvá a nyugdíjpénztári reálhozamuknak helyet keresõ egykori pénztártagok számára. Az tébérendszerbe való utaláshoz vakon meg kell bízni az állami gondoskodásban - az ugyanis továbbra sem ismert, hogy mi lesz ezzel a pénzzel, és így növelhetõ-e egyáltalán a késõbbi nyugdíj.
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
M
Szakértõi szemmel a nyugdíjügyben tett Orbán Viktor nyilatkozat nem volt meglepõ, mivel az elmúlt hónapokban rendre a kormány részérõl azt lehetett hallani, hogy az állami nyugdíjrendszer hiányát meg kell szüntetni. A körülmények ismeretében kijelenthetõ, hogy szigorodni fognak a korai nyugdíjazás szabályai, azonban mivel ez hosszabb távon nem elegendõ a demográfia és gyenge foglalkoztatottság miatt a kezdõnyugdíjakat is majd csökkenteni kell. Az állami pillér bevételei már most sem fedezik a kiadásokat, a következõ években viszont nem lehet nagyobb probléma a hiány kipótlása, hiszen a visszalépõ nyugdíjpénztártagok vagyona erre fedezetet nyújt. Azonban, ha nem tudunkk bevételei oldalon hosszú távon elõrelépést tenni, akkor a kiadásokhoz kell hozzányúlni. Sok választási lehetõsége nincsen a kormánynak, hosszabb távon gyakorlatilag elkerülhetetlen az állami nyugdíj-ígérvények visszavágása.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nem javasolj
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) a magán-nyugdíjpénztári tagságukat fenntartók számára a gyorsabb ügyintézés érdekében az általa elõkészített nyilatkozat alkalmazását javasolja a Stabilitás Pénztárszövetség által ajánlott nyilatkozatminták helyett. Az ONYF a honlapján pénteken nyilvánosságra hozott közleményében hangsúlyozza: a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek jogszabályban meghatározott feladata kizárólag a magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartásáról szóló személyes nyilatkozattételek fogadása és eljuttatása az érintett magánnyugdíjpénztárhoz. Egyben hozzáteszi: nem tart nyilván és nem továbbít, illetve semmilyen eljárásban nem fog felhasználni olyan adatokat, dokumentumokat, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe visszalépõk döntésének körülményeivel, okaival vagy jogfenntartásával kapcsolatosak. Az ONYF ezt annak kapcsán közölte, hogy a Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolta a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jogaik megóvása érdekében használják az általa készített nyilatkozatmintákat, illetve arra hívja fel a magán-nyugdíjpénztári tagságukat megszüntetõ személyeket, hogy lehetséges „igényérvényesítés esetére” az ONYF-hez jogfenntartó nyilatkozatot küldjenek meg. Többen már éltek is olyan igénnyel, hogy az ONYF által elõkészített nyilatkozat nyomtatványt jogfenntartásra irányuló saját nyilatkozattal egészítsék ki, illetve helyettesítsék.
Forrás: mno.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyugd
Eddig közel 15 ezren döntöttek úgy, hogy a magánnyugdíjpénztárukat választják. Eközben elkészült a Stabilitás Pénztárszövetség által beígért nyugdíjkalkulátor is, amely nem egyszerû, kitöltése hosszabb idõt vesz igénybe, viszont az eddigi kalkulátorokkal szemben azt is kiszámolhatjuk, hogy mi van akkor, ha az Alkotmánybíróság elmeszeli a nyugdíjtörvényt. A roham eddig elmaradt, majd’ 15 ezren nyilatkoztak eddig arról, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett döntenek. A pénztárak szerint ez köszönhetõ annak, hogy sokan még mindig bizonytalanok, nem tudják eldönteni, hogy az átlépéssel vagy a maradással járnának-e jobban, emiatt még várnak a csodára. A döntést valamelyest megkönnyítheti a Stabilitás Pénztárszövetség kalkulátora, amelyet január 11-e utánra ígértek, és amely ma vált elérhetõvé a http://tajekozodjon.com/ oldalon. Noha eddig is rengeteg nyugdíjkalkulátort fejlesztettek ki különbözõ oldalak, a négy nagy pénztár által elkészített oldal teljesen más aspektusból közelíti meg a kérdést. A kalkulátor használata elsõre bonyolultnak tûnik, átgondoltam kell kitölteni, ugyanis például a 2011 elõtti és ezután várható bónuszévekre is rákérdez. A jogszabályok szerint ugyanis szolgálati idõnek számít például az 1998 január elseje elõtt a fõiskolai és egyetemi tanulmányok, a táppénz és munkanélküli segély és minden olyan jogviszony, amely után nyugdíjjárulékot fizettek. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak meg kell tippelniük azt is, hogy a következõ években hány olyan bónuszévet szerezhetnek, amely ugyan beleszámít a szolgálati évek számába, de azt nem munkával érték el. Ilyen tipikusan a munkanélküli segélyezési idõszak, a gyes és a gyet igénybevétele. A kalkulátor arra is rákérdez, hogy a kasszatag mekkora infláció feletti hozamot vár el a pénztártól a jövõben. Az adatok alapján háromféle járadékszámítási módszer közül választhatunk: nemcsak azt számolhatjuk ki, hogy az állami vagy a magán-nyugdíjpénztári tagságot válasszuk, hanem azt is, hogy mi történik, ha idõközben az Alkotmánybíróság vagy bármely más bíróság helyt ad a jogorvoslati kérelmeknek. Azaz ez a fajta számítási módszer a 2010-ig hatályos hárompilléres, vegyes nyugdíjrendszer alapján számítja ki a várható nyugdíj mértékét. A kalkulátor választ ad arra is, hogy a három rendszerben mekkora az örökölhetõ összeg akkor, ha valaki nyugdíj elõtt vagy után hal meg.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Mag
Kevesen döntöttek eddig a magánpénztárak mellett, noha a tagok nyolc százaléka decemberben még biztosnak mondta, hogy nem hagyja magát átíratni az állami rendszerbe. Tízezren nyilatkoztak eddig hivatalosan arról, hogy a magánnyugdíj-rendszerben maradnak, arányuk nem éri el a tagok fél százalékát. A bejelentésre még van két hét, hisz a határidõ január végén jár le (csak kivételesen lehet késõbb leadni a nyilatkozatot), de már sejthetõ, hogy kevesen maradnak a második pillérben, így a kormány február elején diadaljelentést adhat majd ki. Nem mintha a közvélemény egyetértene a parlamentben megszavaztatott kormányelképzeléssel. A HVG megbízásából készült Medián-felmérés szerint a megkérdezettek nagyobb része határozottan ellenzi a változtatást: minden harmadik válaszadó (és ezen belül a jelenlegi magánpénztári tagok 39 százaléka) egyáltalán nem ért egyet vele, és további 27 százalék is inkább elutasítja a nyugdíjrendszer mostani átalakítását.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyugd
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13 854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) adatai szerint. A 13 854 nyilatkozatból idén beadott 9296 nyilatkozat mintegy 60 százalékát - 5502 darabot - Budapesten adták be, ahol a nyilatkozattételre három helyszínen van lehetõség. Gyõrben 447, Székesfehérvárott 383, Pécsett 253, Szegeden 259, Miskolcon 290, Debrecenben 247, míg Nyíregyházán 138 nyilatkozatot adtak be. A kisebb városok közül Salgótarjánban például 97-en, Szekszárdon 78-an jelezték maradási szándékukat.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Hatalmas csal
Verhetik a fejüket a falba azok a magánnyugdíj-pénztári tagok, akik az elmúlt 12 évben nem fordítottak gondot arra, hogy melyik pénztárnál tartják a pénzüket. Ha keresetük az átlagbér körül volt, most azt kérdezhetik: négyszázezer forintot vagy egy fillért sem kapnak a magánpénztári rendszer felszámolásakor? Az idei évig ugyanis mindenkinek lehetõsége volt megválasztani, melyik magánnyugdíjpénztárnál nyit számlát. A magánnyugdíjpénztáraknál az elmúlt 12 évben összegyûlt pénz 32 százalékát ugyanis olyan számlákon helyezték el, amelyeken akkor is csak ötezer forint vagy még kisebb reálhozam képzõdött, ha az illetõ átlagbérnek megfelelõ összeget keresett. A tagok egy része viszont 400 ezer forintnál is többet vehet fel. Igaz, õk kevesen vannak: mindössze minden tízezredik magánpénztártag. Kimutatásunkon jól látszik, milyen kevesen választották a ranglistavezetõ pénztárakat, pedig azok remekül fektették be tagságuk vagyonát. Másik táblázatunkban ezért azt vizsgáltuk, melyek a legnagyobb összeggel gazdálkodó portfóliók, mert azt feltételeztük, hogy ezekhez nagyszámú tagság is társul. Így már érthetõvé válik, miért fekszik a pénztártagok vagyonának csaknem harmada olyan számlákon, amelyeken még átlagfizetés melletti befizetés esetén is csak ötezer forintos vagy az alatti reálhozam várható. Az öt legnagyobb pénztár közül kettõ is igen alacsony hozamot produkált. A tagok másik harmada viszont 130-150 ezer forint közötti reálhozamra számíthat, persze csak akkor, ha végig átlagbér körül volt a keresetük.
Forrás: Hetivalasz.hu   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyugd
A tb-rendszerbe visszalépésre a jövõben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetõségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Ám akkor sem nézi el nekik a kormány ellenállásukat: visszatérésükkor ugyanis csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati idõt veszik figyelembe. Amennyiben a rokkantsági nyugdíjhoz nem lesz elegendõ szolgálati idejük, nem kapnak semmit az államtól. A pénztártagok örökösei még rosszabbul járnak, õk ugyanis csak csökkentett összegû özvegyi nyugdíjat vagy árvaellátást kaphatnak az államtól. A több mint hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból kedden reggelig 10.349-en nyilatkoztak arról, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerben kívánnak maradni - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóságtól. Közben újabb részletek derültek ki arról, hogy milyen jogosítványokat vesz el a kormány azoktól, akik a kasszák mellett döntenek.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Vallom
A Portfolio.hu egy gyors felmérést végzett az elemzõk és az alapkezelõk körében, hogy ki miként dönt január végéig a nyugdíjpénztárban maradásáról. A szektor feltételeit (kedvezõ jövedelmi és munkaerõpiaci helyzetet) ismerve nem meglepõ, hogy a többség a maradást választja. Az indokok között elsõ helyen az áll, hogy hosszabb távon nem maradhat fent a kiszerzõdés, az állam pedig több évtized múlva csak sokkal kisebb kezdõnyugdíjat tud majd kifizetni. A maradást erõsíti meg a felhalmozott több millió forintos egyenleg is, hiszen az bizonyíthatóan megtalálható, és nem egy ígéret, miközben a számla örökölhetõ is.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyolcezren dacolnak a korm
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) adatai szerint csütörtök estig - a több mint hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból - 8353-an jelezték, hogy magánkasszájuknál szeretnének maradni. A maradni szándékozóknak 2011. január 31-ig van lehetõségük ennek kinyilatkoztatására; aki nem tesz nyilatkozatot, annak a magán-nyugdíjpénztári tagsága 2011. március 1-jével automatikusan megszûnik.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
El
Technikai hiba miatt nem lehet használni az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság honlapján elérhetõ nyugdíj-kalkulátort. Már csak 17 napjuk van a döntésig a pénztártagoknak, a választás elõtt pedig érdemes lenne egy ilyen program számításait igénybe venni, azonban a hivatalos szervnél ez jelenleg nem mûködik. Tervek szerint hamarosan a Stabilitás Pénztárszövetség is feltesz a honlapjára egy programot segítség gyanánt.
Forrás: Napi Gazdas   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Elsz
Január 31-én az ajtók mindenképpen bezárulnak azok elõtt, akik nem lépnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe – erõsítette meg Selmeczi Gabriella a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja reméli, hogy az állami rendszerbe visszatérõ magán-nyugdíjpénztári tagok adatainak átadás-átvétele tisztességes körülmények között zajlik majd, de akár törvényt is módosítanak, ha a pénztárak nem lesznek hajlandók beszámolni minden elköltött forint sorsáról.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
S
Idõhiányra hivatkozva továbbra sem tudnak tájékoztatást adni a magánnyugdíjpénztárak a reálhozamról. A kasszák az elmúlt napokban postázták az összesítõt a tagoknak, a levélben azonban csak az ügyfél eddigi befizetéseit tüntették fel, azt nem, hogy az elmúlt években mennyi hozamot számoltak el nekik. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a tagok 90 százaléka az állami rendszert választja majd. A nyugdíjvédelmi megbízott, Selmeczi Gabriella elszámoltatást ígért az átadás-átvétel után.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
Nyugd
Kedden délelõttre 5713-ra nõtt a magánpénztáruknál maradók száma. A pénztártagoknak összesen 20 munkanapjuk maradt arra, hogy leadják nyilatkozatukat, ha maradni akarnak a pénztári rendszerben. Selmeczi Gabriella eközben újabb gyanúsítással támadta be a pénztárakat. A megbízott néhány hónappal ezelõtt, a pénztári megtakarítások államosítása körüli vita kipattanásakor azzal támadta a pénztárakat, hogy "eltõzsdézték" a tagok befizetéseit. Ezt követõen Selmeczi Gabriella a nyugdíjak biztonságáért aggódva több alkalommal felhívta a pénztártagok figyelmét, hogy a kormánynak egyre több információja van arról, hogy a magán-nyugdíjpénztári befektetések nincsenek jó kezekben, folyamatosan veszteségeket szenvednek el, és a tagoknak a biztonságot nyújtó állami rendszert ajánlotta. A megbízott következõ érdekes felvetése az volt, amikor a pénztárakat azzal vádolta meg, hogy 500 milliárd forint hiányzik a tagok vagyonából, és a bûncselekmény gyanúja sem zárható ki a pénztárak gazdálkodásának vizsgálata során. A megbízott azon kijelentéséhez, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetése hosszú távon kiszámítható rendszert garantál mindenkinek, annyit érdemes hozzátenni, hogy a pénztári megtakarítások államosítása rontja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát, ugyanis a jövendõ nyugdíjak negyedét elvileg a pénztárak fizették volna, ez a kötelezettség azonban ismét visszaszáll az államra. Ez 2060-ban már az akkori GDP 2,5 százalékát kitevõ pluszkiadást jelent majd az államnak, vagyis az akkori munkavállalóknak, illetve adófizetõknek. A megbízott megismételte a kormány korábbi ígéretét, mely szerint az állami pillérben egyéni számlavezetés és egyéni nyilvántartási rendszer lesz. Selmeczi Gabriella azt ígérte: a számlavezetés a visszalépés pillanatában elindul, de a naprakész és személyre szóló nyilvántartási rendszer csak 2012. január elsejével áll fel. Az egyéni számlákon a tervek szerint a szolgálati idõt és a bevallott járulékokat tartják majd nyilván. A munkavállaló nem a felhalmozott nyugdíjvagyonukat tudja majd nyomon követni, hanem azt, hogy mekkora nyugdíjjogosultsága áll fenn adott pillanatban (vagyis azt, hogy az aktuális nyugdíjmegállapítási szabályok, valamint a szolgálati évek és a befizetett járulék alapján mekkora nyugdíjra számíthat). A megszerzett jogosultságot a házastárs vagy élettárs örökölheti majd, de az egyenes ági leszármazottak nem (vagyis, a szülõk halála esetén a gyermekek legfeljebb a szokásos árvaellátást kaphatják majd, szüleik nyugdíjjogosultságát nem). A kormány ezzel próbálja kompenzálni azt az alapvetõ különbséget az állami és a magán-nyugdíjpénztári rendszer között, hogy utóbbiban a befizetések örökölhetõek, a tag dönti el, ki legyen a kedvezményezett, az állami rendszerben viszont nincs és továbbra sem lesz ilyen örökölhetõség.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2011. janu
M
Bár elmaradt a roham a nyugdíjirodáknál, tavaly már 4300-an nyilatkoztak arról, hogy maradnak a pénztáruknál. A maradóknak már csak egy hónapjuk maradt arra, hogy leadják a nyilatkozatukat. A pénztártagoknak január 31-ig el kell dönteniük, hogy átlépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak a pénztáruknál, ez esetben viszont elbukják nyugdíjuk 70 százalékát. Szõke Lovas Zsuzsa azt mondta, 3 millió 150 ezer értesítés ment ki, ám egyelõre megbecsülni sem lehet, hányan nyilatkoznak még a hátralévõ idõben.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 31.
2010: a mag
Mozgalmas év volt 2010, az mfor.hu tízrészes sorozattal idézi fel az idei év legemlékezetesebb eseményeit. A következõ rész a magánnyugdíjpénztárak mûködése körül kialakult vitával foglalkozik. A pénztárak többsége számára a jövõ év megszûnést hozhat, hiszen nem elég, hogy drasztikusan lecsökkenhet a tagok száma, ennek tetejébe a kormány még mûködési költségeiket is visszavágta. Az év utolsó hónapjaiban komoly vihart kavartak a tervek a magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetésérõl, azonban a jelek szerint a kormány elszánt. Ha megvalósulnak Orbán Viktorék elképzelései, akkor 2011-ben a pénztárak többsége lehúzhatja a rolót, hiszen a megmaradt tagokkal nem lesz képes biztosítani a mûködéshez szükséges forrásokat.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 31.
Inotai: a p
A nemzetközi pénzpiacnak kezd elege lenni a kalandorkodásból, abból, hogy semmiféle átlátható gazdaságpolitikának nincs nyoma, és a költségvetési hiányt sem szerkezeti reformokkal akarja a magyar kormány csökkenteni, hanem ahol van pénz, azt igyekeznek megcsapolni - állítja Inotai András. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatóját elszomorítja a reformok késlekedése; szerinte az elmúlt fél évet a kabinetnek nem a demokrácia alapelveit kikezdõ hatalomkoncentrációra, hanem a biztos többségre támaszkodó, átfogó gazdasági átalakításra kellett volna fordítania.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 30.
Nyugdíj: háromezren biztosan maradnak
A hárommillió magánnyugdíjpénztári tagból csütörtök délelõttig 3090-en nyilatkoztak úgy, hogy maradnak a pénztáruk mellett - tudta meg az MR1 Kossuth Rádió. A nyilatkozók kétharmada a fõvárosban, legkevesebben viszont a Dél-Dunántúli és az Észak-Alföldi régióban jelentkeztek.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 30.
Felt
Az év egyik legnagyobb negatív szenzációja hazánkban kétségtelenül az 1997-es nyugdíjreform visszafordítása volt. Senki sem gondolta volna, hogy ha a kormány szorongatott helyzetben érzi magát, és pénzszûkében van, akkor minden további nélkül megcsapolja 13 év nyugdíjcélú megtakarításait. A vegyes rendszerre igaz nem sok jót lehet mondani, a kezdeti hibák ellenére azonban most érett be pénztári szektor, éppen akkor, amikor a kormány kimondta a halálos ítéletet felettük. A szabályokat ugyanis olyan módon változtatták meg, hogy gyakorlatilag senkinek se érje meg tagnak maradni, hanem vissza kelljen lépni az állami társadalombiztosítási rendszerbe. Az persze most senkit sem foglalkoztat, hogy mi lesz évtizedek múlva, viszont az állam sem mindenható, a jelenlegi garanciák pedig biztosan nem tarthatók fent. A visszalépés megnyitása nem új keletû megoldás, már korábban többször is volt erre példa, például 2009 végén is. A kormány szempontjából a visszalépés azért hasznos, mivel a pénztártag önként mond le az egyéni számlájáról, helyébe egy ígérvényt kap, plusz egy virtuális számlát az államnál. Ez utóbbin viszont nincs vagyon, nincs értékpapír, egyszerûen egy nyilvántartási számla, amin az ígérvények jelennek meg. Mivel nincs megkötve a kormány keze, hogy mire is használhatja fel a visszaáramló több száz vagy ezer milliárd forintos vagyont, az is kézenfekvõ, hogy a teljes összeg egy részébõl folyó kiadásokat is finanszírozzanak.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2010. december 29.
Nyugdíjcsata - szavazás
A kormány megszüntetné a magánnyugdíjat, a pénztárak bíróságon keresnék az igazukat. Ön szerint mi fog történni? 35.000 szavazatnál a válaszolók harmada szerint "Minden úgy történik, ahogy a kormány bejelentette"; másik harmada szerint "Strasbourgban vagy az uniós bíróságon veszíteni fog a kormány" és válaszolók negyede szerint "Mindegy, a pénztáraknak mindenképp végük van"
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 29.
Tévhitek magánnyugdíjügyben
Nem veszti el az állami jogosultságát, aki magánnyugdíjpénztártag marad, csak jövõ év december elsejétõl nem szerez több szolgálati idõt, így aligha lesz meg a jogosultsága a majdani állami nyugdíjra. Az Országos Nyugdíjfolyósító (ONYF) szerint az öröklés miatt nem érdemes a magánnyugdíjpénztárat választani. Eddig kétezren döntöttek úgy, hogy nem lépnek vissza az állami rendszerbe.
Forrás: HVG.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 29.
Nyugdíj: hamarabb tudjuk meg az egyenleget
Vannak olyan magánnyugdíj-pénztárak, amelyek elkezdtek tájékoztató leveleket küldeni ügyfeleiknek az aktuális egyenlegükrõl, ám ezek nem klasszikus számlaértesítõk.
Forrás: Hir24.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 28.
Itt a lista: ennyit nyert vagy bukott a magánnyugdíjpénztárral
Akár 430 ezer forint is ütheti a markukat adómentesen azoknak, akik okosan helyezték el magánpénztári befizetésüket. Mások után viszont százezrekben mérhetõ reálveszteséget kell az államnak kipótolnia, mert a pénzük nemhogy kamatot nem hozott, de még az értékét sem õrizte meg. A Heti Válasz számára Matits Ágnes nyugdíjszakértõ kiszámolta, mekkora reálhozamra számíthatnak az átlagkeresettel rendelkezõk.
Forrás: Hetivalasz.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 28.
Felértékelõdhet az öngondoskodás szerepe
2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya Magyarországon is a mostani 4:1-rõl 2:1-re módosulhat, ami megnöveli a lakosság öngondoskodásának jelentõségét. Az európai trendekkel összhangban 2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya Magyarországon is a mostani 4:1-rõl 2:1-re módosulhat. Ezek a körülmények az állami finanszírozás rendszerét extrém nyomás alá helyezik, így az egyre kevésbé tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.
Forrás: Hir24.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 23.
Kétszázan nyilatkoztak eddig, hogy maradnak a magánpénztárban
Csütörtök délelõtti összesítés szerint eddig 200 magánnyugdíj-pénztári tag nyilatkozott személyesen arról, hogy nem lép át az állami rendszerbe - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) összesítésébõl. Sorban állás nélkül, körülbelül három perc alatt lehet végezni az ügyintézéssel a megkérdezett pénztártagok szerint. [szerkesztõnek ugyanez 50 perc alatt sikerült]
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 22.
Közlemény A magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszony fenntartás
Az Országgyûlés 2010. december 13-ai ülésnapján elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggõ egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvényt. A 2010. december 22. napjától hatályos törvény a 194. számú Magyar Közlönyben került kihirdetésre. A törvény módosította a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) egyes rendelkezéseit is. Az Mpt. 24.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 22.
ONYF: A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történõ visszalépésr&
Az Országgyûlés 2010. december 13-ai ülésnapján elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggõ egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvényt. A 2010. december 22. napjától hatályos törvény a 194. számú Magyar Közlönyben került kihirdetésre. A törvény módosította a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) egyes rendelkezéseit is. Az Mpt. 24. paragrafus (10) és 123. paragrafus (6) bekezdése szerint a magán-nyugdíjpénztári tagnak a magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról 2011. január 31. napjáig - személyazonosságának ellenõrzése céljából - személyesen kell nyilatkoznia bármely nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóságnál. Amennyiben a magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonyát nem kívánja fenntartani, személyes megjelenése nem szükséges, mivel nyilatkozattétel hiányában a társadalombiztosítási nyugellátásban nem részesülõ magán-nyugdíjpénztári tag tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva 2011. március 1. napjával megszûnik. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépõ tagnak a magánnyugdíjpénztára felé kell írásban rendelkeznie arról, hogy a visszalépõ tagi kifizetések összegét (az egyéniszámla-egyenleg tagdíjbefizetése alapján kiszámított hozamgarantált tõke összege feletti összeg, valamint a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíjkiegészítés összege)egy összegben veszi fel, vagy önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárba vagy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövõ egyéni számláján történõ jóváírás érdekében a Nyugdíjbiztosítási Alap részére történõ átutalását kéri. Ha a tag a visszalépõ tagi kifizetések összegét egy összegben kívánja felvenni, - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosított rendelkezése értelmében - a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, mivel adóalapot képezõ kifizetésnek nem minõsül. Budapest, 2010. december 22. Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 21.
Megmutatjuk, mennyit bukik a nyugdíjpénzek államosításán
Nyugdíjkalkulátorunk néhány adat alapján megbecsüli, hogy változatlan járulékszint mellett, átlagos pénzromlási ütemmel és szerény reálhozammal számolva mennyi pénz gyûlne össze az egyéni nyugdíjszámlán, ha a kormány nem számolná föl a rendszert. Készítettünk egy nyugdíjkalkulátort. Ez a jelenlegi pénztári számlaegyenleg, a bruttó bér, a nyugdíjkorhatárig hátralévõ évek száma valamint egy várható (alapértelmezésben szerény) hozam alapján kidobja, hogy olvasóink mennyi pénzt halmozhattak volna föl kötelezõ nyugdíjpénztári számlájukon, ha a kormány nem építi le a rendszert. (Arról, hogy mégis ki járhat jobban, ha mégis pénztártag marad, ide kattintva olvashat. A rendszer leépítésének több hónapos folyamatáról ebben a cikkben írtunk részletesen.) A kalkulátor a kapott végösszeg reálértékébõl havi járadékot is számol, tehát megmutatja, hogy az évtizedek alatt fölhalmozott pénztári megtakarítás megközelítõleg mennyivel egészíthette volna ki havonta az államtól kapott nyugdíjat.
Forrás: Index   Bõvebben
Dátum: 2010. december 16.
Májusra dolgozzák ki az egyéni számlás szabályokat az állami nyugdíjrendsz
Május végére készülnek el az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetés szabályai - olvasható egy szerdai kormányhatározatban. Az erre vonatkozó szabályokat a gazdasági és a nemzeti erõforrás miniszternek kell kidolgoznia. Az állami nyugdíjrendszerbe átlépõ magán-nyugdíjpénztári tag megtakarítása az átlépés után egyéni számlán lesz nyilvántartva - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent, a nyugdíjreform végrehajtásáról szóló kormányhatározatban. A határozat kimondja, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erõforrás miniszternek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek május 31-éig kell elõkészítenie az egyéni számlavezetés módjáról és feltételeirõl szóló szabályozást. A magán-nyugdíjpénztári tagok 2011. január 31-éig nyilatkozhatnak arról, hogy továbbra is fenntartják-e a magán-nyugdíjpénztári tagságukat. Akik továbbra is magán-nyugdíjpénztári tagok maradnak, azok a jövõben nem lesznek jogosultak állami nyugdíjra.
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 15.
Kinek éri meg a magán-nyugdíjpénztár?
A hétfõn elfogadott törvény teremtette feltételek mellett elenyészõ lehet azok száma, akiknek megéri magánnyugdíjpénztárukban maradni. A húsz és negyven év közöttieknek még jó eséllyel nincs meg az állami nyugdíjra jogosító húsz év szolgálati idejük, s mivel 2011 decembere után ez nem gyarapodik tovább (a köztársasági elnök aláírására váró jogszabály alapján ekkortól már nem jár az állami nyugdíj a pénztárakban maradóknak), már nem is lesz. Ez azt jelenti, hogy ha pénztártagok maradnak, az államtól nyugdíjat nem, csak az úgynevezett idõskorúak járadékát kaphatják, amely a nyugdíjkorhatár betöltésekor a mindenkori minimálnyugdíj nyolcvan százaléka. Ez nagyjából a bruttó átlagkereset kilenc százalékát jelenti, amely kiegészül még a magánnyugdíjpénztár által fizetett járadékkal. Utóbbi a bruttó bér 20-25 százaléka lehet negyven év tagdíjfizetéssel és a jelenlegi átlagos reálhozamokkal számolva. Mindez azt jelenti, hogy negyven év munkaviszony után a nyugdíjba vonuláskor a kezdõ nyugdíj összességében a bruttó átlagos kereset 30-35 százaléka lehet, szemben az állami rendszer által kínált 66 százalékkal, vagyis a fiatalabb munkavállalók elbukják garantált kezdõ nyugdíjuk felét. A negyven év felettiek esetében már valamivel jobb a helyzet, hiszen vélhetõenmegszerezték a húsz év szolgálati idõt, és minél többet dolgoztak, annál nagyobb arányú állami nyugdíjra számíthatnak fi zetésükhöz képest. Az állami rendszerhez képest azonban a döntõ többség így is veszít azzal, ha marad. Ennek két oka van: egyrészt – mint említettük – a szolgálati idõ jövõ év végével nem gyarapodik tovább, másrészt a vegyes rendszerben maradók csak az állami garantált nyugdíj 75 százalékára jogosultak.
Forrás: nol.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 15.
Kiderült, mit kell tenni nyugdíjpénztár-választáskor
Nyilvánosságra hozta a kormány a magánnyugdíjpénztárban maradni szándékozók teendõit és az állami rendszerbe visszalépõk esetleges reálhozamának kifizetésére vonatkozó szabályokat. A magánrendszerben maradni szándékozóknak nevüket, lakhelyüket, tb-azonosítójukat és a pénztár nevét kell feltüntetni, a reálhozamot elérõ visszalépõk pedig három adómentes lehetõségbõl választhatnak, például jóváírathatják a leendõ egyéni számlájukon. A pénzt áprilisban kaphatják meg.
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. december 15.
Pénztárhozamok összehasonlítása
Auto-Ranking programunk tartalmazza az egyes kockázati osztályok legjobban teljesítõ nyugdíjpénztári portfólióit! A rangsorok rendszeresen frissülnek. Az éven belüli hozamok nem kerültek évesítésre, az éven túli hozamok évesítettek. A táblázatokban láthatja a legmagasabb hozammal, legalacsonyabb szórással/rizikóval, valamint legmagasabb sharpe mutatóval rendelkezõ magánnyugdíj-pénztári portfóliókat. Az egyes magánnyugdíj-pénztári portfóliókra kattintva bõvebb információt kap. Ha kizárólag a hozam-kritériumot vesszük figyelembe, akkor az esetek több mint 90%-ában nem a legjobbnak minõsülõ nyugdíjpénztári portfólió kerül kiválasztásra! 3 havi, 6 havi, 1 éves és 10 éves hozamok összehasonlítása
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 13.
Döntött parlament a nyugdíjrendszer átalakításáról
Az Országgyûlés hétfõi döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. Akik maradnak, döntésüket személyesen be kell jelenteniük a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépõk adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 06.
Történelmi bûn, ami Magyarországon történik
Amit erõszakkal vesznek el tõlünk, azt még visszaszerezhetjük, de amirõl önként mondunk le, az végleg elveszik számunkra - idézte Deák Ferenc gondolatait a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormánybejelentés kapcsán Mihályi Péter. A veszprémi Pannon Egyetem és a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorával a sokakból döbbenetet, illetve felháborodást kiváltó kormányzati szándék következményeirõl beszélgettünk.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. december 1.
Feneketlen lyuk nyelte el a magyar utat bejáró argentin nyugdíjakat
Argentínában a magyar kormány terveihez hasonló módon alakították át pár éve a nyugdíjrendszert. Az [origo] által megkérdezett helyiek szerint az argentinok nem voltak elégedettek a magánpénztári rendszerrel, de azóta nagyot csalódtak az államiban is. Ráadásul a magánrendszerbõl a kincstárba visszaszívott pénzük nagy részébõl a költségvetési lyukakat tömködték be. "Az argentin magánnyugdíjpénztárak visszaállamosítását a legnevetségesebb populista szólamokkal vezették be, de a szándék végig világos volt, finanszírozási gondok miatt nyúltak hozzá a rendszerhez" - írta e-mailben feltett kérdéseinkre a már megszûnt Dél-amerikai Magyar Hírlap egykori szerkesztõje, Kiss Péter. A két évvel ezelõtti argentínai események azért érdekesek magyar szempontból, mert több szempontból hasonlítanak az Orbán-kormány nyugdíjtervéhez, ahogy arra a Financial Times nevû londoni lap is felhívta a figyelmet. A magyar nyugdíjrendszer változásáról eddig nyilvánosságra került részletek alapján nem jelentõs különbség, hogy a magyar kormány nem hirdette meg a pénztárak államosítását (Matolcsy György gazdasági miniszter a Népszabadság hétfõi számában azt nyilatkozta, azért nem, mert az ellentétes lenne "egy konzervatív polgári kormány közgazdasági gondolkozásával"). Matolcsy azt mondta ugyanis, hogy aki nem lép vissza a tisztán állami rendszerbe, nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, ami várhatóan minimalizálja a maradók számát.
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. november 30.
A mai minimálbéres havi 31 ezer forint nyugdíjra számíthat
Magyarországon alacsony a járulékot fizetõk száma, relatíve magas az eltartottak száma, és mindezt súlyosbítja, hogy "demográfiai cunami" fenyeget a Ratkó-generáció nyugdíjba vonulásával - hangzott el a CIB Bank keddi sajtótájékoztatóján. A minimálbéresek havi 31 600 forint nyugdíjra számíthatnak. Az állami nyugdíjak átlagos értéke most havi 88 ezer forint. Egy minimálbért keresõ (például magánvállalkozó) 31 600 forint havi nyugdíjra, egy bruttó 300 ezer forintot keresõ 122 700 forint nyugdíjra számíthat.
Forrás: Origo.hu   Bõvebben
Dátum: 2010. november 29
Al
Aki szeretne a pénztárban maradni, annak 2011. január végéig van lehetõsége arra, hogy ezt megtegye, viszont ehhez személyesen kell (a személyazonosság ellenõrzése céljából) megjelennie a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelõs nyugdíjbiztosítási szervnél. Tehát nem egy egyszerû nyilatkozatot kell feladni postán, hanem el kell fáradni a helyi kirendeltséghez, és ott magunkat igazolni kell. A jó hír az, hogy legalább a járulékátcsatornázás idejére (2010. október 1. és 2011. november 30. között) a kormány teljes egészében állja a cehhet, tehát erre az idõszakra teljesen megkapjuk az állami nyugdíjat, ahogy annak jogosan meg is kellene történnie. Viszont aki a maradást választja, az 2011. december elsejétõl kiírja magát az állami rendszerbõl, a tb-ben további szolgálati idõt nem fog szerezni, és még ha keresete és jövedelme is volt és a munkáltató megfizette a közterheket, akkor sem jár neki állami nyugdíj. Persze az állam nem hagyja cserben a tagokat, marad az idõskorúak járadéka, ami kezdetben az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százaléka, tehát ellentételezésre vajmi kevés, gyakorlatilag semmi.
Forrás: Portfolio.Light!   Bõvebben
Dátum: 2010. november 26
Utáljuk, amit a nyugdíjrendszerrel csinálnak
Az emberek túlnyomó többsége nem ért egyet a kormány magán-nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos döntéseivel, derül ki az AEGON Pénztárszolgáltató online felmérésbõl. Az eddigi több mint négyezer válaszadó 77 százaléka szerint rossz döntés volt a nyugdíjjárulékok elvonása az államhoz, 67 százalékuk magánkassza tagja maradna és csak 4 százalék mondta biztosra, hogy az államot választaná - igaz, a válaszadás pillanatában még nem lehetett tudni, hogy a kormány államosítja a nyugdíjrendszert.
Forrás: Index   Bõvebben
Dátum: 2010. december 22.
Egyéni beadvány az Alkotmánybírósághoz
Tisztelt maradók! Aki egyetért az alábbi nyilatkozattal, töltse ki a csatolt beadványt és küldjön el belõle egy példányt az Alkotmánybíróságnak. A Stabilitás Pénztárszövetség ma már postára adott egy ilyet. Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esély, hogy az AB mielõbb napirendre tûzi kérdést.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. október 25.
Magánnyugdíjpénztárak – most akkor jól vagy rosszul járunk?
A Kormány 2011 decemberéig felfüggeszti a befizetések átutalását a magánnyugdíjpénztárak számára. A magyar sajtóban ezzel kapcsolatban rengeteg hír és álhír, publicisztika és riport jelent meg: politikusok, szakértõk és érintettek próbálták a hírt interpretálni. Ez a bejegyzés megpróbál egy rövid, tárgyilagos képet adni, már amennyire az eddig megismert részletek ezt lehetõvé teszik.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2010. március 2.
A magánnyugdíj-pénztárak teljesítménye tavaly - Elemzés
A magánnyugdíj-pénztárak tavalyi teljesítményére a végletek voltak jellemzõk tavaly, de a nagyon jó 2009-es teljesítményeknek köszönhetõen a STABILITÁS Pénztárszövetséghez csatlakozó magánnyugdíjpénztárak vagyonának piaci értéke 39,6 százalékos növekedés mellett 1783,5 milliárd forintról 2489,8 milliárd forintra emelkedett. Ebbõl 2009. év végén a magánnyugdíjpénztári fedezeti tartalék összesített értéke 2379,4 milliárd forint, amely 1,71 százaléka a Klasszikus, 19,67 százaléka a Kiegyensúlyozott, és 78,62 százaléka a Növekedési portfólió között oszlott meg. Nézze meg, az Ön nyugdíjpénztára hogyan teljesített!
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2009. augusztus 27.
Nyugdíjreform 2013
Kevesebb lesz a kiosztásra kerülõ összeg, más nyugdíjszámítási mód kerül bevezetésre, és szigorodik a szolgálati idõ beszámítása is. – A 2013-as nyugdíjreform az öngondoskodás felé mutat. A válság idején mindenki megtapasztalhatja, hogy a megtakarítások egy váratlan krízishelyzetet segítenek könnyebben átvészelni. A magyar társadalomra nem jellemzõ az öngondoskodás – ennek szükségességével sincsenek teljesen tisztában az emberek. A piacgazdaságban két közhely nagyon is megállja a helyét: „jobb félni, mint megijedni” és „elsõsorban magadra számíthatsz” – 2013-tól a nyugdíjasok ezt nagyon is magukénak fogják érezni. Európa, és hazánk is lassan ’elöregszik’, éppen ezért a második világháború után bevezetett felosztó- kiróvó rendszer már nem jelent megoldást. A mai aktív réteg már nem tudja ellátni az inaktívakat, és ennek nemcsak a termékenységi ráta csökkenése az oka, hanem az is, hogy Magyarországon virágzik a fekete és szürke gazdaság, mindemellett pedig alacsony foglalkoztatottság jellemzõ. Ha keveset teszünk a kalapba, akkor kevesebbet tudunk belõle kivenni – és ha már kiveszünk belõle, adjuk azoknak, akik hozzájárultak a megtöltéséhez.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 2000. január 1.
Annuitás jövõértéke
Az annuitás olyan pénzáramlás, mely véges számú elembõl áll és az elemek nagysága minden idõszakban megegyezik. Az annuitás jövõérték számítását elvileg elvégezhetnénk úgy is, hogy az egyes pénzáramlási elemeket egyesével a jövõre vetítjük, majd az egyes értékeket összeadjuk, azonban ez kissé idõigényes mûvelet lenne. A képlet elõnye, hogy egy összegképlettel megkönnyíti a számítást. Az annuitás jövõérték képlet segítségével kalkulálhatók például az olyan pénzáramlások, mint például hosszú idõszakon keresztül egy nyugdíjalapba történõ, azonos összegû befizetés jövõbeli értéke. Tegyük fel, hogy húsz éven keresztül minden évben befizetünk egy nyugdíjalapba 50.000 forintot. Az idõszak során az elérhetõ hozam legyen végig 10 %. Mekkora lesz a huszadik évben a felhalmozódott összeg? Az annuitás jövõérték képlete alapján: FVA= 50000 [(1,1)20-1]/0,1 FVA=2863750 forint.
Forrás: stb   Bõvebben
Dátum: 1998. január 1.
1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
Az Országgyûlés az Alkotmányban foglalt elveknek megfelelõen az idõskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról az alábbi törvényt alkotja: E törvény célja, hogy a biztosítottak és hozzátartozóik részére nyújtandó társadalombiztosítási nyugellátásokat - figyelemmel a magánnyugdíjrendszerre is - egységes elvek alapján szabályozza.
Forrás: stb   Bõvebben
Szûrés
Cikkek száma:  81
Megjelenítendõ:
   -tõl
   . cikkig
Keresés
Kulcsszó:
 
Cikkek
¤Megérte maradni tavaly is a magánnyugdíjpénztárakban
2013 hozamrátára
¤Már tizedére olvadt a nyugdíjvagyon
egyéni nyugdíjszámla, törvénymódosítás, magánnyugdíj
¤Belegabalyodott a kormány a nyugdíjreformba
svéd modell; nyugdíjreform; magán-nyugdíjpénztár; egyéni nyugdíj
¤Még nem dõlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák
megtakarítások, nem indokolt
¤Szabó Máté: jogsértõ a magánnyugdíj-pénztári pénzek hozam&aa
jogsértõ, elvonás, állami
¤Nyugdíjügy: fontos bejelentést tett a kormány - januártól változás jön
egyéni számla
¤Idén nem lehet panasz a magánnyugdíjpénztárakra
eredmény, hozam, veszteséges
¤lenullázta az idén visszalépõk reálhozamát az infláció
hozamok, infláció, lenullázta
¤Kard ki kard! - a magán-nyugdíjpénztári tagokért
tartalékokból, kötelezõ tagdíj
¤Panaszmintát készített a DK a magánpénztártagoknak
panaszminta, Alkotmánybíróság
¤Nyugdíj: 74 ezer kasszatag maradt
visszalép, döntött
¤Nyugdíjrulett: végsõ érvek az utolsó pillanatban
döntés, bizonytalanság
¤Nyugdíjmizéria: õk lehetnek a nyertesek
visszalépés, adomány, határidõ
¤Több magánnyugdíjpénztár önkéntes tagdíjat szedne maradó tagjaitó
támogatás OTP ING AXA
¤Visszakaphatják pénzüket a nyugdíjpénztár tagok
költségelvonások, ING, AEGON, AXA
¤Az Erste Magánnyugdíjpénztár bedobja a törölközõt
ERSTE megszûntetés
¤Nyugdíjcsökkenést hozhat az új magyar svéd modell
javaslat, minimumnyugdíj, csökkentés
¤Nyugdíjügy - kész átverés?
átverés
¤Havi 14 ezer forint befizetés mellett maradhatnak a magánpénztárak
maradni 2012
¤Jobban járnak a magánnyugdíjasok
örökölhetõség, haláleset,
¤Nyugdíjpénzek: bajok vannak a kifizetéssel
reálhozam, ÁKK, kifizetés
¤Nyugdíjháború: nem áll meg a kormány
koncepció, elõtakarékoskodás
¤NÕK, AKIK NEM JOGOSULTAK KEDVEZMÉNYES NYUGDÍJRA
nõ, kedvezményes, öregségi
¤A minimum: ennyibõl lehet megélni Magyarországon 2010-ben
létminimum, KSH, kiadások
¤Keresztet vethetünk eddigi nyugdíjunkra
átalakítás, terv, számítás
¤Állami nyugdíjpara: jön a szuperbruttó szuperbruttója
járulékbefizetések, elosztás
¤PSZAF Gyakran ismétlõdõ kérdések: Magánnyugdíjpénztári tagsá
kérdések, válaszok
¤Örökölhetõ állami nyugdíj: itt vannak a részletek
ígérvény
¤Nyugdíjálomba ringatod magad? Nagy hiba...
csökkenõ, drasztikusan, járulékfizetõ
¤hi
dilemma, be
¤hiába reménykedsz az államban, csalódás fog érni!
dilemma, beáldozták
¤Mag
teendõ
¤A mag
statisztika
¤Mag
¤Vill
d
¤Nyugd
egy
¤Milyen nyugd
¤M
re
¤M
minisztereln
¤Nem javasolj
gyorsabb,
¤Nyugd
kalkul
¤Mag
felm
¤Nyugd
nyilatkozatt
¤Hatalmas csal
re
¤Nyugd
rokkants
¤Vallom
marad
¤Nyolcezren dacolnak a korm
nyilatkozat
¤El
nyugd
¤Elsz
hajland
¤S
re
¤Nyugd
gyan
¤M
roham, nyilatkozat
¤2010: a mag
vita,
¤Inotai: a p
¤Nyugdíj: háromezren biztosan maradnak
maradnak
¤Felt
nyugd
¤Nyugdíjcsata - szavazás
elõrejelzés
¤Tévhitek magánnyugdíjügyben
Tévhitek, öröklés
¤Nyugdíj: hamarabb tudjuk meg az egyenleget
számlaértesítõ
¤Itt a lista: ennyit nyert vagy bukott a magánnyugdíjpénztárral
infláció, hozam, nyugdíjszakértõ, átlagkereset
¤Felértékelõdhet az öngondoskodás szerepe
inaktívak, öngondoskodás, finanszírozás
¤Kétszázan nyilatkoztak eddig, hogy maradnak a magánpénztárban
nyilatkozat
¤Közlemény A magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszony fenntartás
ONYF
¤ONYF: A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történõ visszalépésr&
ONYF, tájékoztató
¤Megmutatjuk, mennyit bukik a nyugdíjpénzek államosításán
kalkulátor, járadék
¤Májusra dolgozzák ki az egyéni számlás szabályokat az állami nyugdíjrendsz
egyéni számlavezetés
¤Kinek éri meg a magán-nyugdíjpénztár?
megéri maradni
¤Kiderült, mit kell tenni nyugdíjpénztár-választáskor
teendõ, adómentes, szabályok
¤Pénztárhozamok összehasonlítása
teljesítmény, 2010
¤Döntött parlament a nyugdíjrendszer átalakításáról
országgyûlés
¤Történelmi bûn, ami Magyarországon történik
visszaszerezhetjük, önként, elveszik
¤Feneketlen lyuk nyelte el a magyar utat bejáró argentin nyugdíjakat
Argentína, populista, visszaállamosítás
¤A mai minimálbéres havi 31 ezer forint nyugdíjra számíthat
minimálbéres Ratkó-generáció állami magánvállalkozó
¤Al
szab
¤Utáljuk, amit a nyugdíjrendszerrel csinálnak
felmérés
¤Egyéni beadvány az Alkotmánybírósághoz
beadvány, Alkotmánybíróság
¤Magánnyugdíjpénztárak – most akkor jól vagy rosszul járunk?
összefoglaló, tárgyilagos, áttekintés
¤A magánnyugdíj-pénztárak teljesítménye tavaly - Elemzés
teljesítmény, 2009
¤Nyugdíjreform 2013
Válság, szigorodó
¤Annuitás jövõértéke
annuitás, kalkulátor
¤1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
Törvény