5 kérdés, amit fel kell tennie magának nyugdíjával kapcsolatban:

1.    Mit várok el a majdani nyugdíjamtól?

Számolja ki, mennyi lehet jelenleg az életszínvonalához szükséges összeg. Számoljon egy reális inflációval (javaslom az egyszerűség kedvéért évi 3%-al). Vonja le belőle azt az összeget amit az államtól vagy más forrásból reálisan várhatólag kapni fog.  Ha nyugdíjasként is dolgozni fog (de meddig???), akkor a nettó bérét is beleszámolhatja.  Az eredmény az az összeg, amit valahogyan elő kell teremtenie addig!

 

2.    Miért nem sikerült eddig ezt megoldanom magamnak?

Lássuk be, hírek alapján az állam nem gyűjti össze a pénzünket, azt csak elkölti. Magánnyugdíj- és önkéntesnyugdíj pénztárak összegyűjtik a befizetéseinket, de az állam által előírt befektetési politika miatt egyszerűen nem jutnak megfelelő mozgástérhez, alig-alig tudnak reálhozamot termelni. Állam által adókedvezményekkel támogatott programoknál a visszajuttatott pénzeket ki rakta vissza a befektetésébe? Befektetési programok meg csak addig látszottak működni, amíg a szerződést meg nem kötöttük, utána nekünk kellett volna kezelnünk azt a mindenkori pénzügyi- és gazdasági helyzetnek megfelelően. De ki tudta ezt megtenni?

 

3.    Mire számítsak az állami nyugdíjtól 15-20 éven belül?

Sok jóra, és elegendő pénzre biztosan ne! Havi pénzre számíthatunk, de elegendő pénzre már nem. Örömmel venném ha tévednék, de azt hiszem gyakorlatilag csak segélynek lesz tekinthető az a pénz, ami az államtól érkezni fog. Személy szerint én 24 év múlva megyek nyugdíjba – akkor leszek 65 éves -, és gyakorlatilag ugyanennyi éve fizetem a nyugdíjjárulékot. A már eltelt évekre jogosult vagyok állami nyugdíjra. Ha az elkövetkező bő két évtized alatt az éppen regnáló kormány úgy dönt, akkor egyetlen döntéssel ezt kiegészítheti 100%-os jogosultságra. Ez csak egy tollvonás kérdése, én ennek mindenképpen adok esélyt.

 

4.    Milyen alapelveknek megfelelő megoldást keressek?

Legfontosabb, hogy biztosítsuk be magunkat, támaszkodjunk több lábra is. Állami nyugdíj, magánnyugdíj, önkéntes nyugdíjpénztár (állítólag ezt a jövőben még jobban támogatni fogják), és EGYÉNI MEGTAKARÍTÁSI program együttes alkalmazásával csökkentsük a nyugdíjas éveink finanszírozásának kockázatát. Banki betéteket nem soroltam ide, mivel banki kamatokkal csak inflációs veszteséget könyvelhetünk el! Gondoskodjunk róla és figyeljünk oda rá, hogy kezeljék is a befektetéseinket, mert nekünk arra szükségünk lesz! Ne fogadjunk el olyat, hogy „válság miatt” veszített értékéből a befektetésünk. Vigyázat! Az irreális hozamok ígérete mögött reális a tőkeveszteség kockázata. Bízzuk tehát szakemberre, aki termeljen reálhozamot (mindenkori infláció feletti hozamot), legyen mindig látható és lekérdezhető az aktuális értéke, valamint megoldás legyen mobilizálható. Ehhez biztosítsa számunkra a nekünk megfelelő költségszerkezetet, ne pénzintézetnek fizessük ki költség címén amit hozamként megtermelt. Nem utolsó sorban legyen jogszerű – APEH és a rendőrség is tekintse annak! – is. Olyan megoldást válasszunk, ami a nyugdíj célú megtakarításunkat nyugdíjas éveink alatt a hozamból finanszírozza. Gondoljunk arra, hogy csak ezzel biztosítható 40-50 évre is az állandó havi járadék, illetve hogy utána a teljes tőke örököseinkre marad.

 

5.    Mi alapján döntsek a magánnyugdíj-tagság fenntartásáról?

Modellezze, mi történhet. Ehhez először is számolja ki mennyi ideje van még a nyugdíjba vonulásáig (javaslom számoljon 65 éves korral), illetve nézze meg az utolsó éves tájékoztatóján – vagy még jobb esetben a magánynyugdíj pénztár ügyfélszolgálatától tudakolja meg – az eddig felhalmozott összegét.

Személyes információk után a jelenlegi jogi környezettel is érdemes tisztába kerülni. Ha marad magánnyugdíj pénztári tag – ehhez személyesen kell nyilatkoznia 2011 január 31-ig! -, akkor bruttó bérének 10%-a kerül felhalmozásra, ezt a választott magánnyugdíj pénztár fogja kezelni. Attól én nem félnék, hogy megszűnik, hiszen a legsikeresebb pénztárak taglétszáma mindössze 10-20.000 fő volt, a jelenlegi 3.000.000 tagból ennyien biztosan hasonlóképpen maradnak. Ha egyik pénztár megszűnik, akkor a tagnak lehetősége van másikat választani. Ha az is megszűnne akkor egy harmadikat. Ha végül csak egy marad, akkor is lesz kit választani! Hátrányát sem szabad figyelmen kívül hagyni: 2011-től kezdve – Figyelem! ez visszamenőlegesen nem érvényes! – nem szerez jogosultságot állami nyugdíjra, hiába fizeti a munkáltatója adóként a bruttó bérének 24%-át a közös kasszába. Ezzel szemben ha visszatér a teljes egészében állami rendszerbe, akkor az eddig magánnyugdíj pénztári számláján levő összeget reálhozam nélkül átutalja az un. felosztó-kirovó rendszerbe. Ennek lényege, hogy a befolyó pénzt az állam mindig kifizeti az aktuális nyugdíjasoknak. Ha kevesebb a nyugdíjas, akkor több pénz jut egy-egy személynek, ha több nyugdíjas van akkor kevesebb jut rá hiszen ugyanannyi összeget kell felosztani. Ez eddig is így működöt, ez után is így fog működni. Változás csupán annyi lesz rövid távon, hogy eddig az államnak kellett kipótolnia a kasszát – általában ezt az egészség pénztár terhére tette, ezért nem volt ott elég pénz. Néhány évig most lesz elegendő pénz a nyugdíjak kifizetésére, hiszen az állami rendszert választók 10%-a, minden kereső mukáltatója által befizetett 24% és a visszatérők 5-10 év alatt felhalmozott magánnyugdíj pénztártól egyetlen egyszer visszautalt pénze együttesen elegendő lesz erre. Gond ott van, hogy ez az egyszeri összeg egy szép hétfői napon el fog fogyni! Ráadásul a Ratkó-korszak tagjai a legnépesebb korosztály, aki következő 5-10 évben éri el a nyugdíj korhatárt. Tehát a ők munkavállalóból átkerülnek a nyugdíjas táborba. Másként fogalmazva nyugdíjasok száma egyre csak növekszik, a munkavállalóké pedig csökken. Felosztó-kirovó rendszer csapdája innen bezárul: egyre többet és többet kell(ene) az államnak kifizetnie. Mit tehet az állam? Csökkenti az egy-egy személynek kifizethető nyugdíj összegét (szakemberek szerint ez 100 EURO összegig is lecsökkenhet), vagy tesz róla hogy kevesebben legyenek a nyugdíjasok. Vagy még inkább mindkettő megoldást egyszerre alkalmazza …

Most jön az, amiben már egyedileg kell dönteni: elég lesz-e amit majd az állam ad vagy valami pluszra is szükség lesz? Egyáltalán mi lesz (pontosabban mi lehet) több? Megéri vállalni a kockázatot?

 

Mai Magyarországon a felmérések szerint az aktív korú lakosság mindössze 2%-ának van nyugdíjcélú megtakarítása – ebbe most ne értsük bele az állami- és a magánnyugdíjpénzári befizetéseket -, amivel reálisan fenn tudja tartani az életszínvonalát nyugdíjas éveiben is. Sokan mondják nekem, hogy olyan „németnyugdíjas” éveket szeretne magának, amivel utazhat a világban. Reális cél, de a mostani helyzetben még csak nem is erről van szó! Sarkítva: arról van szó, hogy nyugdíjasként ne patkányokkal fussunk versenyt a szemetesig a betevő falatért!

Legyen az a minimális cél, hogy nyugdíjasként se legyen sokkal kevesebb havonta a számlánkra érkező pénz - amiből megélünk -, mint amikor dolgoztunk. És főleg, ne számoljanak azzal, hogy statisztikailag 12 évig élhetek nyugdíjasként. Ha úgy alakul, akkor legfeljebb majd gyermekeim örökölni fogják az egészet – biztosan nekik is jól fog jönni!

 

Mire gondol a maradék 98%? Miért nem tesz semmit? Miben bízik?